1. Fejezet - Válogató PART ONE

 Sziasztok!

Hát igen... Első fejezet.

Szerintem minden blog legjelentősebb fejezete.

Miért?

Lehet, tetszik egy prológus. Jól megírja az illető.

Aztán valamikor felkerül az első fejezet, chapter, epizód.

Összecsapva, tőmondat tőmondat hátán, értelmetlen, nem összefüggő mondatok.

Az olvasó ez alapján dönt.

De... Most nem ez a lényeg.

Remélem megfelel majd a fejezet.

Puszi:

R.

Váróban

Szóval... Elindultunk.

Anya és én ültünk elől, hátul Dóri mögöttem, Betti középen (mert ott látja az utat). A plázába tartottunk, ahol felállítottak egy miniszínpadot.Lesz felhajtás. Ha minden igaz a zsűrik is ott lesznek, sok vendéggel, akik csak azért jönnek, hogy benne legyenek a TV-ben, vagy, hogy ne legyenek otthon.

- Mira, nem gyakorolsz? - fordult kicsit felém anya, de a szemét végig az úton tartotta. - Nem gyakorolsz?

- Öhm... - pillantottam rá zavartan. - De... csak benyomom az alapot.

Megkerestem a telefonomban. Könnyű volt, hisz csoportosítottam:

   Selena Gomez

   Jasmine Thompson

   Demi Lovato

   Emmelie de Forest

    FOB

- Under the tree where the grass don't grow... - kezdtem bele a dalba. - We made a promise to never get old.

Hátul Dóra tapsolt, anya mosolygott, Betti fütyült. Egy kis biztatás és kicsi túlreagálás . Rendesek. Segítettek, nagyon sokat. Az elmúlt időszakban (kb. egy-két hete) támogattak, mellettem álltak, s annyit törődtek velem. Nem tudom meghálálni ezt. Soha.
 - Hű, Mira! - ájuldozott anya - Nagyon jó vagy!
 - Köszönöm... - jöttem zavarba. De vannak nálam jobbak is... 
 - Ez az igazság. - nevetett Betti. - Tényleg jó vagy. Biztos bejutsz!
 - Nem biztos...  - nevettem fel, kicsit erőltetettnek hangzott. Bár az is volt.
 - Ajj, Mira! - rúgta meg az ülésem Dóra, mire anya elég csúnyán nézett rá a vissza a tükörből. - Bocsánat, de Mira olyan lehangoló!
 - Jó, csönd! - kiabálta Betti. - Justin Bieber megy a rádióba.
 - Fúúúúj! - kiáltottuk egyszerre anyuval és Dórival. - Elkapcsolom!
       Végül Madison Beer-t hallgattunk. Életembe nem hallottam róla! De egész jó volt az a dal.

Unbreakable

  És mint minden kocsikázásnak vége, itt sor került a motor leállására. A mellkasom mintha ólomból lett volna, nehezen kaptam levegőt, a lábam remegett, a gyomrom összeszorult. Úr Isten, ikrek! Velük szemben nincs esélyem! Az ikrek érdekesek. Én nem... És mennyi autó? Autó-tenger! Hehe.. 
 - Gyere Mira! - fogta meg a kezem Dóri.
 - Hú... - sóhajtottam.
 A plazában jó sokan voltak. Szerintem, külföldiek is. Hisz, az egész ország látni fogja, amit most csinálunk. A sor nagyon nagy volt. A sorszámosnál vagy ötvenen, a kicsit duci emberke unottan adogatta a papírokat, hogy ragasszák fel ahova akarják, de látszódjon.
 - Hú... Mira mi kint megvárunk. Jó? - simította meg a karom. - Nem lehetünk itt bent. Sok sikert!
 Ezzel el is sietett. Frankó. Egyedül, teljesen, egy ilyen helyen. Nagyon örültem neki. Leültem egy ablak melletti székbe, amit a versenyzőknek állítottak ki.Az ikrek meglérdezték, leülhetnek e mellém.
- Persze, gyertek csak.

Liza (bal) és Luca (jobb).

- Liza vagyok! - nyújtotta a kezét ezek szerint Liza.
- Én pedig Luca. - mosolygott Liza húga.
- Én Mira vagyok! - fogtam kezet majd mosolyogva megkérdeztem, mivel indulnak.
- Hát, a Tolmachevy nővérek Shine című dalával. - magyarázta Luca.
- És te, Mira? - fordult hozzám Liza.
- Én Avicii The days. De nem a rendes változat, hanem akusztikus és Jasmine Thompson változatban... - hadartam.
- Ó, az nagyon jó dal! - bólogatott az egyik lány.
     Még egy kicsit elbeszélgettünk, majd ahogy elrepült az idő, Ők következtek. Sok sikert kívántam nekik, majd megint izgulni kezdtem, hisz utánunk én jöttem. A színpad mellé siettem, és mivel a sorszámot látták, felküldtek egy őrrel a színpad szélére.
 - Két perc! - suttogta. - Aztán mehetsz.
       A lépcső előtt állva ismételtem el a dalszöveget. Ne rontsam el! Csak ne! Az őr várta az utasítást, míg a zsűrik már is zsűriztek. Elmondták a véleményük a  produkcióról. A lányok gondolom, nagyon nagy izgalommal várták, hogy elmondják, továbbjutottak-e.
 Végül továbbmehettek. Lefele jöttek a lépcsőn, összemosolyogtunk, egy gyors "sok sikert - köszönöm" majd indulnom kellett.Kaptam egy mikrofont és kész. Menjek. Hát, most minden kiderül. Tehetség- vagy tehetségtelen senki vagyok. Nekem a zene az életem. Nem bírnám ki a nélkül. Most is ez motivált
- Jó napot! - mondtam mikor felértem.
- Szia! - mosolygott egy nő rám. - Mutatkozz be!
- Kovács Mira vagyok, 17 éves.
- Honnan jöttél? - kérdezte egy férfi.
- Budapesti vagyok.
- Mit fogsz énekelni?
- The Days, csak akusztikus változatban, kicsit átvariálva... - mosolyogtam.
- Tiéd a színpad, Mira!
     És, akkor elkezdődött a produkcióm. Amit értékelni fognak. Ami vagy tetszeni fog nekik, vagy nem. A gitáros srác megpengette az első akkordokat, majd a zongora is csatlakozott. Nekem is be kellett. De még nem. Egy pici... És.. most!

Prológus - 00. Fejezet - A Válogató Előtt Pár Órával

Kedves olvasó!

Nagyon örülök, hogy itt jársz a blogon. :)

Köszönöm! Remélem tetszeni fog a történet, végül is ez egy olyan sztori,

Amelyben egy lány bekerül egy tehetségkutatóba, 

És énekel, mert tehetséges.

Ez megmondtam! :)

Puszi:

R.

Prológus

Avagy...

A Válogató Előtt Pár Órával

 - Mira! - ugrott rám a húgom.

 - Mi a baj, Betti? - nyüszítettem.

 - Ma van a válogató! 

 - Mi? Milyen váloga... - haraptam el a mondat végét.  A fenébe!

         Kiugrottam az ágyból, előkaptam a kedvenc fehérneműm, majd elrohantam zuhanyozni. Siettem. Amint kész lettem, megmostam a fogam, és megfésülködtem. Egy halovány sminket leheltem magamra (szájfény, szempillaspirál és egy kis szemceruza), majd rohantam is felöltözni.

 - Te még mindig itt vagy? - torpantam meg a fürdőajtóban. Betti az ágyamon feküdve nyomkodta a tabletem. Persze, az enyémet. Neki van.. Babaháza. Ezentúl  én is azzal fogok játszani. Nem, nem fogok, mert nem vagyok hétéves. 
 - Kimennél? - böktem az ajtó fele.
 - Miért? Menj ki te! - szólt vissza.
 - Bocs, de ez az én szobám. - érveltem. - És a nővéred vagyok, szóval kimész és bejezed ezt a visszapofázást!
 - Vihetem? - kérdezte. Ezek után?! Azért ne már...
 - Vidd... - de ha nem adom oda, sírni fog....
    Végre kiment! Átöltözhetek nyugalomba? Nem... Ilyenkor nem szeretem a húgom. Van amikor kis cuki, puszit ad, megosztja velem a chipsét, tudunk együtt hülyülni (nem vicc, korához képest nagyon jó fej!), de van amikor rájön az öt perc, és visszapofázik, nyávog, verekedik.
Jobb volt mikor nem tudott még beszélni.

Outfit a válogatóra

         Felvettem egy fehér trikót, egy fekete farmerral, egy balerinacipővel, kiegészítőként felraktam egy nyakláncot egy karórával. Kisminkeltem magam, majd lerohantam a konyhába. Anya már készítette a palacsintát, az asztalon pedig volt hozzá nutella, lekvár és kakaó. Kiadós reggeli. 

- Jajj Mira! - üdvözölt anya mikor meglátott. - Had öleljelek meg!

        Hát... A családom nagyon másképp élik meg ezt a "tehetségkutatóba megyek, lehet híres leszek" korszakot. Én csak annyit látok ebből, hogy mindenki könnybe lábadt szemmel néz rám itthon, én meg csak gyakoroljak.

- Anya. Ez csak egy válogató! - mondtam.

- De Mira! Tizenhét évesen ez nem kis dolog. Előtted az élet. - tárta szét a karját. - Sikeres lehetsz.

- És akkor nekem nem kell dolgoznom, mert el fogsz tartani.... - gondolkozott hangosan Betti. 

        Mindketten furán néztünk a húgomra. Felvontam a szemöldököm, majd megráztam a fejem. Valamiről biztos lemaradtam. Anya és én még érveltünk és ellenérveltünk egy sort, majd megettem két palacsintát. Más reggelen biztos megettem volna többet, de a második pala után tudatosult teljesen bennem, hogy ma tényleg válogató.

- Palmira, jól vagy? 

- Igen, csak... Elégvolt. Köszönöm. - toltam el a tányérom.

        Felálltam, majd írtam egy sms-t Dórának, a legjobb barátnőmnek. 

Én : " Bepánikoltam! Mi van, ha nem jutok be? Mások biztos jobbak nálam... El se megyek! "

          Dóri : " Öt perc és ott vagyok! Te jobb vagy mindenkinél... Nyugi! "

           És tényleg. Dóri hamar itt volt, megölelt, és megnyugtatott. Ő tényleg segített.Megértett. Egyszerűen Ő volt az egyetlen aki átérezte, mi a baj, miért vagyok holt sápadt, miért golf labda méretű a gyomrom. Ennyi.

- És mivel indulsz? - kérdezte.

- Kocsival? - kérdeztem vissza.

- Nem úúúgy! - nevetett, majd beleboxolt a fájós vállamba. - Milyen dalt fogsz énekelni?

- Jaa! Avicii - The Days, de Jasmine Thompson változatban.. - feleltem.

          Még egy picit beszélgettünk, majd anya bekopogott, hogy indulnom kell. Azaz.. Indulnunk. Mivel itt volt Dóri is, megkértem jöjjön velem, anya ugye alap, és mivel szombat volt, Lili meg még csak másodikas nem lehet egyedül hagyni. Apa meg... valahol kint Amerikában nyomul. Nehéz lenne onnan két perc alatt haza utazni, hogy vigyázzon a lányára. 

Szóval. Elindultunk....

Az első fejezet...

HAMAROSAN!