Sziasztok!
Hát igen... Első fejezet.
Szerintem minden blog legjelentősebb fejezete.
Miért?
Lehet, tetszik egy prológus. Jól megírja az illető.
Aztán valamikor felkerül az első fejezet, chapter, epizód.
Összecsapva, tőmondat tőmondat hátán, értelmetlen, nem összefüggő mondatok.
Az olvasó ez alapján dönt.
De... Most nem ez a lényeg.
Remélem megfelel majd a fejezet.
Puszi:
R.
| Váróban |
Szóval... Elindultunk.
Anya és én ültünk elől, hátul Dóri mögöttem, Betti középen (mert ott látja az utat). A plázába tartottunk, ahol felállítottak egy miniszínpadot.Lesz felhajtás. Ha minden igaz a zsűrik is ott lesznek, sok vendéggel, akik csak azért jönnek, hogy benne legyenek a TV-ben, vagy, hogy ne legyenek otthon.
- Mira, nem gyakorolsz? - fordult kicsit felém anya, de a szemét végig az úton tartotta. - Nem gyakorolsz?
- Öhm... - pillantottam rá zavartan. - De... csak benyomom az alapot.
Megkerestem a telefonomban. Könnyű volt, hisz csoportosítottam:
Selena Gomez
Jasmine Thompson
Demi Lovato
Emmelie de Forest
FOB
- Under the tree where the grass don't grow... - kezdtem bele a dalba. - We made a promise to never get old.
Hátul Dóra tapsolt, anya mosolygott, Betti fütyült. Egy kis biztatás és kicsi túlreagálás . Rendesek. Segítettek, nagyon sokat. Az elmúlt időszakban (kb. egy-két hete) támogattak, mellettem álltak, s annyit törődtek velem. Nem tudom meghálálni ezt. Soha.
- Hű, Mira! - ájuldozott anya - Nagyon jó vagy!
- Köszönöm... - jöttem zavarba. De vannak nálam jobbak is...
- Ez az igazság. - nevetett Betti. - Tényleg jó vagy. Biztos bejutsz!
- Nem biztos... - nevettem fel, kicsit erőltetettnek hangzott. Bár az is volt.
- Ajj, Mira! - rúgta meg az ülésem Dóra, mire anya elég csúnyán nézett rá a vissza a tükörből. - Bocsánat, de Mira olyan lehangoló!
- Jó, csönd! - kiabálta Betti. - Justin Bieber megy a rádióba.
- Fúúúúj! - kiáltottuk egyszerre anyuval és Dórival. - Elkapcsolom!
Végül Madison Beer-t hallgattunk. Életembe nem hallottam róla! De egész jó volt az a dal.
- Hű, Mira! - ájuldozott anya - Nagyon jó vagy!
- Köszönöm... - jöttem zavarba. De vannak nálam jobbak is...
- Ez az igazság. - nevetett Betti. - Tényleg jó vagy. Biztos bejutsz!
- Nem biztos... - nevettem fel, kicsit erőltetettnek hangzott. Bár az is volt.
- Ajj, Mira! - rúgta meg az ülésem Dóra, mire anya elég csúnyán nézett rá a vissza a tükörből. - Bocsánat, de Mira olyan lehangoló!
- Jó, csönd! - kiabálta Betti. - Justin Bieber megy a rádióba.
- Fúúúúj! - kiáltottuk egyszerre anyuval és Dórival. - Elkapcsolom!
Végül Madison Beer-t hallgattunk. Életembe nem hallottam róla! De egész jó volt az a dal.
 |
| Unbreakable |
És mint minden kocsikázásnak vége, itt sor került a motor leállására. A mellkasom mintha ólomból lett volna, nehezen kaptam levegőt, a lábam remegett, a gyomrom összeszorult. Úr Isten, ikrek! Velük szemben nincs esélyem! Az ikrek érdekesek. Én nem... És mennyi autó? Autó-tenger! Hehe..
- Gyere Mira! - fogta meg a kezem Dóri.
- Hú... - sóhajtottam.
A plazában jó sokan voltak. Szerintem, külföldiek is. Hisz, az egész ország látni fogja, amit most csinálunk. A sor nagyon nagy volt. A sorszámosnál vagy ötvenen, a kicsit duci emberke unottan adogatta a papírokat, hogy ragasszák fel ahova akarják, de látszódjon.
- Hú... Mira mi kint megvárunk. Jó? - simította meg a karom. - Nem lehetünk itt bent. Sok sikert!
Ezzel el is sietett. Frankó. Egyedül, teljesen, egy ilyen helyen. Nagyon örültem neki. Leültem egy ablak melletti székbe, amit a versenyzőknek állítottak ki.Az ikrek meglérdezték, leülhetnek e mellém.
- Persze, gyertek csak.
- Liza vagyok! - nyújtotta a kezét ezek szerint Liza.
- Én pedig Luca. - mosolygott Liza húga.
- Én Mira vagyok! - fogtam kezet majd mosolyogva megkérdeztem, mivel indulnak.
- Hát, a Tolmachevy nővérek Shine című dalával. - magyarázta Luca.
- És te, Mira? - fordult hozzám Liza.
- Én Avicii The days. De nem a rendes változat, hanem akusztikus és Jasmine Thompson változatban... - hadartam.
- Ó, az nagyon jó dal! - bólogatott az egyik lány.
Még egy kicsit elbeszélgettünk, majd ahogy elrepült az idő, Ők következtek. Sok sikert kívántam nekik, majd megint izgulni kezdtem, hisz utánunk én jöttem. A színpad mellé siettem, és mivel a sorszámot látták, felküldtek egy őrrel a színpad szélére.
- Két perc! - suttogta. - Aztán mehetsz.
A lépcső előtt állva ismételtem el a dalszöveget. Ne rontsam el! Csak ne! Az őr várta az utasítást, míg a zsűrik már is zsűriztek. Elmondták a véleményük a produkcióról. A lányok gondolom, nagyon nagy izgalommal várták, hogy elmondják, továbbjutottak-e.
Végül továbbmehettek. Lefele jöttek a lépcsőn, összemosolyogtunk, egy gyors "sok sikert - köszönöm" majd indulnom kellett.Kaptam egy mikrofont és kész. Menjek. Hát, most minden kiderül. Tehetség- vagy tehetségtelen senki vagyok. Nekem a zene az életem. Nem bírnám ki a nélkül. Most is ez motivált
- Jó napot! - mondtam mikor felértem.
- Szia! - mosolygott egy nő rám. - Mutatkozz be!
- Kovács Mira vagyok, 17 éves.
- Honnan jöttél? - kérdezte egy férfi.
- Budapesti vagyok.
- Mit fogsz énekelni?
- The Days, csak akusztikus változatban, kicsit átvariálva... - mosolyogtam.
- Tiéd a színpad, Mira!
És, akkor elkezdődött a produkcióm. Amit értékelni fognak. Ami vagy tetszeni fog nekik, vagy nem. A gitáros srác megpengette az első akkordokat, majd a zongora is csatlakozott. Nekem is be kellett. De még nem. Egy pici... És.. most!
- Gyere Mira! - fogta meg a kezem Dóri.
- Hú... - sóhajtottam.
A plazában jó sokan voltak. Szerintem, külföldiek is. Hisz, az egész ország látni fogja, amit most csinálunk. A sor nagyon nagy volt. A sorszámosnál vagy ötvenen, a kicsit duci emberke unottan adogatta a papírokat, hogy ragasszák fel ahova akarják, de látszódjon.
- Hú... Mira mi kint megvárunk. Jó? - simította meg a karom. - Nem lehetünk itt bent. Sok sikert!
Ezzel el is sietett. Frankó. Egyedül, teljesen, egy ilyen helyen. Nagyon örültem neki. Leültem egy ablak melletti székbe, amit a versenyzőknek állítottak ki.Az ikrek meglérdezték, leülhetnek e mellém.
- Persze, gyertek csak.
 |
| Liza (bal) és Luca (jobb). |
- Liza vagyok! - nyújtotta a kezét ezek szerint Liza.
- Én pedig Luca. - mosolygott Liza húga.
- Én Mira vagyok! - fogtam kezet majd mosolyogva megkérdeztem, mivel indulnak.
- Hát, a Tolmachevy nővérek Shine című dalával. - magyarázta Luca.
- És te, Mira? - fordult hozzám Liza.
- Én Avicii The days. De nem a rendes változat, hanem akusztikus és Jasmine Thompson változatban... - hadartam.
- Ó, az nagyon jó dal! - bólogatott az egyik lány.
Még egy kicsit elbeszélgettünk, majd ahogy elrepült az idő, Ők következtek. Sok sikert kívántam nekik, majd megint izgulni kezdtem, hisz utánunk én jöttem. A színpad mellé siettem, és mivel a sorszámot látták, felküldtek egy őrrel a színpad szélére.
- Két perc! - suttogta. - Aztán mehetsz.
A lépcső előtt állva ismételtem el a dalszöveget. Ne rontsam el! Csak ne! Az őr várta az utasítást, míg a zsűrik már is zsűriztek. Elmondták a véleményük a produkcióról. A lányok gondolom, nagyon nagy izgalommal várták, hogy elmondják, továbbjutottak-e.
Végül továbbmehettek. Lefele jöttek a lépcsőn, összemosolyogtunk, egy gyors "sok sikert - köszönöm" majd indulnom kellett.Kaptam egy mikrofont és kész. Menjek. Hát, most minden kiderül. Tehetség- vagy tehetségtelen senki vagyok. Nekem a zene az életem. Nem bírnám ki a nélkül. Most is ez motivált
- Jó napot! - mondtam mikor felértem.
- Szia! - mosolygott egy nő rám. - Mutatkozz be!
- Kovács Mira vagyok, 17 éves.
- Honnan jöttél? - kérdezte egy férfi.
- Budapesti vagyok.
- Mit fogsz énekelni?
- The Days, csak akusztikus változatban, kicsit átvariálva... - mosolyogtam.
- Tiéd a színpad, Mira!
És, akkor elkezdődött a produkcióm. Amit értékelni fognak. Ami vagy tetszeni fog nekik, vagy nem. A gitáros srác megpengette az első akkordokat, majd a zongora is csatlakozott. Nekem is be kellett. De még nem. Egy pici... És.. most!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése